2015. évi kitütnetett

2015. ÉVI KITÜNTETETT
 
KOCSIS ISTVÁNNÉ (FARKAS MÁRIA)
 

Kocsis Istvánné (Farkas Mária) 1947-ben született.
A jászapáti gimnáziumban kitűnő eredménnyel érettségizett. A továbbtanulás helyett a családalapítás mellett döntött. Férjével, aki a termelőszövetkezet agronómusa volt, négy gyermeket neveltek fel szeretetteljes gondoskodással. Mindannyian diplomát szereztek, majd családot alapítottak. Az unokák sok örömteli elfoglaltságot adnak ma is a nagymamának, mert férje néhány éve elhunyt.
A fenti elfoglaltságok mellett mindig jut ideje az olvasásra és a kézimunkázásra. Ez utóbbit szinte hobbiként, de mondhatjuk úgy is, hivatásként végzi. Először tanfolyamokon sajátította el a kézimunkázás fortélyait, majd egy kiállítás kapcsán ismerkedett meg Fejér Máriával, aki országos szaktekintélyként, elismert főiskolai tanárnő volt. Ő felismerte Marika szorgalmát és érdeklődését. Fejér Mária három évig vezette a jászapáti szakkört, miközben szakkörvezetői képzésre bevont hét jászapáti asszonyt a tanítóképző főiskolán. E hároméves képzésre a négy gyermek nevelése, majd a munkahely, a nagyméretű háztáji gazdaság mellett Marika is vállalkozott.
Amikor Kocsis Istvánné 1983-ban a művészeti oktatói képesítést megkapta, Fejér Mária és a szakkör akkori tagjai javaslatára őt választották meg vezetőjüknek. Szerencsés ajánlat, erre bizonyíték mindaz, ami az elkövetkező bő három évtizedben történt.
            A szakkörben a megkezdett tájegységenkénti hímzés megismertetése folytatódott tovább. Marika minden évben részt vett a kézimunka-alkotótáborok munkájában. Ezek a táborok lehetőséget teremtettek arra, hogy egy-egy tájegység hímzését elmélyültebben megismerhessék: az alapanyagot, az öltéstechnikát, a szín- és a motívumvilágot. Az alkotótáborok vezetője még hosszú évekig Fejér Mária volt. Az itt tanultakat idehaza is nagyszerűen tudták alkalmazni. Beszerezte a megfelelő alapanyagot, a fonalakat, tervezte és rajzolta, kinyomta a mintákat. De előtte ő maga elkészített egy-egy mintadarabot, hogy a szakköri tagoknak legyen elképzelése arról, amit ő ott látott, és tovább kívánja adni. Ő az a szakkörvezető, aki nemcsak oktat, hanem maga is sokat kézimunkázik.
A jász hímzés meghonosításában Jászapátin elsősorban Bagi Imre, Szikszai Gábor, Szikszai Mária és Molnárné Szikszai Klára pedagógusoknak  mint nagy lokálpatriótáknak van nagy érdeme. Kivitelezése, ennek elismertetése, zsűriztetése, elterjesztetése már a szakköri munka eredménye, természetesen a szakkörvezetők és a Jász Múzeum jelentős segítségével.
Kocsisné Marika vezetésével a szakköri tagok rendszeresen részt vesznek az ötévente megrendezendő országos kiállításon, és a háromévente Mezőkövesden megrendezésre kerülő Százrózsás kiállításon. Kiállításaiknak se szeri, se száma, mint ahogy az elismeréseknek sem.
E szakkör munkájának eredménye a szép jász oltárterítő garnitúra, amelyet Molnárné Szikszai Klára tervezett, és a szakkör tagjai Kocsisné Marika vezetésével hímeztek ki.        
Kocsisné Marika tagja a JNSZ Megyei Népművészeti Egyesületnek, a Jászberényben havi rendszerességgel összejövő Jász Alkotó Közösségnek. Itt kapnak a szakkörvezetők értékes információkat a továbbképzési lehetőségekről, a kiállításokról.
Marika gondoskodik arról is, hogy a családjában továbbéljen a kézimunkázás szeretete. A nyári alkotótáborokba először a kislányát, most már unokáit is viszi magával, és igyekszik továbbadni e kutatómunkának és a hímzésnek a varázsát.
Napjainkban is mindig szorít időt arra, hogy kézimunkázzon, tervezzen, oktasson, és magát is továbbképezze, amelynek fontosságát mindig szem előtt tartja.
Egy dologról ne feledkezzünk meg, mégpedig Marika szerénységéről, mert nála már nem létezik szerényebb és segítőkészebb ember. Nem panaszkodik, hanem mindig kedvesen mosolyog, és a legtermészetesebben teszi azt és ott, amit és ahol éppen kell.
A 32 évi szakkörvezetői és oktatói munkájáért, valamint a jász hímzés népszerűsítéséért végzett kimagasló tevékenységének elismeréseképpen a kuratórium neki ítélte oda a 2015. évi Vándorfy János-díjat.
Impresszum       Cookie szabályzat
(c) vandorfy.hu, 2015

Készítette:
Com&Com2005 Bt, Bagi László